Zoltánka nevetve rohan a habzó szájú,dühösen ugató kutyák felé.Jól belenéz a torkukba,megmutatja nekem minden fogukat,nyelvüket...És nevetve el is meséli,hogy: üm öő...,vagyis,hogy micsoda fura lények,igy arcába kiabálnak az embernek,hát nem mulatságos?! Bárcsak én is igy…

  Köszöntünk, kéz a kézben (részemrõl mondjunk mancsot), hogy teljesítsük részben kérésed és parancsod, mely minket felidézett, mint mackóvágy a mézet. Róbert Gida meg én egy lélek, két legény, egymást nagyon szeretjük, és együtt s evégett ketten szeretünk téged.…